Dr. Reisz Péter urológosDr. Riesz Péter Ph.D.

Budapesten születtem 1973. április 17.-én. Nős vagyok, két gyermekem van, Peti 2003-ban, Lili, 2006-ban látta meg a napvilágot.

Gimnáziumi évek után további tanulmányaimat a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi karán folytattam. 1997-ben általános orvosdoktori diplomát szereztem "summa cum laude" végső minősítéssel.

A záróvizsgák után a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájára kerültem, ahol 1997 októberétől folyamatos a munkaviszonyom. Az Intézet igazgatója, Professzor Romics Imre a pályám kezdetétől magas elméleti és gyakorlati tudásra ösztönzött és ennek szellemében segítette az alapok, majd a ráépített speciális tudás elsajátítását. Az urológiai szakvizsgát 2003-ban szereztem, majd 2007-ben az Európai Urológus Testület hivatalos ("Európai") szakvizsgáját is letettem.

2002 óta tevékenykedem a Klinika andrológiai centrumának szakrendelésében, az egyetemi továbbképzések szervezésében, az előadások megtartásában, mely eredményeképpen 2008-ban andrológiai szakvizsgát szereztem. 2009-től tagja vagyok a Semmelweis Egyetem Andrológiai Grémiumának. Ez a bizottság az andrológiai képzésért, szakvizsgáztatásért felel.

Az Urológiai Klinika az urológiai daganatos betegek sebészi és gyógyszeres kezelésének fontos központja, így nagyon hangsúlyos ez a terület. Az uro-onkológiai munkacsoport tagjaként egy év gyakorlatot végeztem az Országos Onkológiai Intézetben, majd 2007 novemberében sikeresen szakvizsgáztam klinikai onkológiából. 2007 nyarán Barcelonában elvégeztem az ESU Masterclass on Medical Oncology tanfolyamát.

Külföldi tanulmányútjaim során, az esseni, a jénai és az olaszországi Varese Urológiai Klinikáin töltöttem el 1-4 hetes időszakot.

Az egyetemi feladatok közé tartozik az oktatás, így a hazai orvostanhallgatók oktatásában 2000, az angol nyelvű oktatásban 2003 óta veszek részt. 2003 óta a szakorvos képzésben és a rezidens képzésben működök közre.

Tudományos kutatási, érdeklődési területem a hólyagdaganatok korai diagnosztikája és kezelése, az andrológiai betegségek kezelésének fejlődése, továbbá a nagy radikálitású onkológiai műtétek utáni betegkövetés. Fontos számomra és munkám kezdetétől fogva foglalkoztat az egészségügyi finanszírozás, ezen belül az urológiai-andrológiai terület. Az Urológiai Klinikán évek óta ténykedem ezen a területen, és miniszteri felkérésre 2009-ben kapcsolódtam az Urológiai Szakmai Kollégium finanszírozási szakcsoportjához.

2009. április 8.-án megvédtem a Ph.D. téziseimet, így megszereztem a tudományos minősítést. Az értekezésem címe: "Új diagnosztikai és prognosztikai vizsgálatok a húgyhólyag rosszindulatú daganatain."

A klinikai munkacsoportunkkal több díjat nyertünk: 2000-ben a Magyar Urológusok Társaságának Kongresszusán a fiatal urológusok fórumán, 2005-ben és 2008-ban a Magyar Urológia folyóiratban megjelent legjobb közlemény társszerzőjeként, 2006-ban az Orvosi Hetilapban megjelent dolgozatunkért, járó Markusovszky Lajos-díjat, 2009-ben a Magyar Urológusok Társaságának XIV. Kongresszusán és ugyanebben az évben Babics Antal Alapítvány pályázatán.

Tudományos közlemények száma: 48, idézhető előadásaim száma: 34, 16 könyvrészletet írtam. Tagja vagyok több hazai és nemzetközi társaságnak: a Magyar Urológusok Társasága, a Magyar Uro-onkológiai Társaság, A Semmelweis Egyetem Andrológiai Grémiuma, az Európai Urológus Társaság, Magyar Onkológusok Társasága, a European Association for Cancer Research, a Magyar Szexuális Medicina Társaság és az Európai Szexuális Medicina Társaság.